Tesztidőszak meghosszabbítva: április 8-án és 15-én is indul a ZS járat

„ZS” viszonylatjelzéssel autóbuszjárat indul az Avas kilátótól a Zsarnai piacra március 25-én,  április 1-jén,  8-án és 15-én.
Ezen a járaton nem az MVK üzletszabályzata érvényes, vagyis az MVK jegyek és béreltek a ZS járaton nem jogosítanak utazásra, díjmentes utazásra nincs lehetőség. A járművön az első ajtónál minden felszállónak 500 Ft-os díjat kell fizetni (ez magába foglalja az oda-és a visszaút díját is), a kapott nyugtát meg kell őrizni, mert a visszaútra ez jogosít utazásra, ezzel lehet felszállni.  A ZS járatra a Zsarnai piac irányba csak felszállni, az Avas kilátó irányába pedig csak leszállni lehet.
A tesztidőszakot követően dönt a megrendelő Miskolci Városgazda a járat további közlekedtetéséről.

A ZS-s járat útvonala:
Avas kilátó – Pattanytyús A. Géza utca – Klapka György utca – Szentgyörgy út – Miskolctapolcai út – Csabai kapu – Görgey Artúr utca – Corvin utca – Szentpáli utca – Horváth Lajos utca (visszafelé Madarász Viktor utca)– Ady Endre utca – Zsolcai kapu – Soltész-Nagy Kálmán utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Baross Gábor utca – József Attila utca – Besenyői utca – Zsarnai telep.

A ZS-s járat megállóhelyei:
Avas kilátó
Leszih Andor u.
Hajós Alfréd u.
Mednyánszky u.
Ifjúság útja
Avas városközpont
Sályi István u.
Szentgyörgy út
Vasúti felüljáró
Tapolcai elágazás
Petneházy bérházak
SZTK rendelő
Népkert
Vörösmarty Mihály u.
Centrum
Búza tér/Zsolcai kapu
Bajcsy-Zsilinszky út
Selyemrét
Üteg utca
Baross Gábor u.
Gömöri pályaudvar
Vágóhíd utca
Sajórajáró út
Sajószigeti út
Zsarnai telep

A ZS-s járat indulási időpontjai:
Avas kilátó végállomásról: 07:30, 10:00, 12:30;
Zsarnai telep végállomásról: 09:00, 11:30, 14:00.

Közlekedés március 15-én

Március 15-én, szerdán a villamosok vasárnapi, az autóbuszok szombati menetrend szerint közlekednek,  kivéve 24-es és a 44-es járatot, melyeknek ünnepnapokon nincsenek indulásaik.
Ezen a napon a 3-as, 7-es és 21-es autóbuszok nem érintik az áruházakat.
A Búza térről 06:11-kor és a Déli Ipari Parkból 06:40-kor induló 43-as járatok nem közlekednek.

A hétvégén zajló Nemzetközi Ásványfesztivál miatt több járat érinti az Egyetemvárost

Március 11-12. között megrendezendő Nemzetközi Ásványfesztivált miatt az MVK rásegítő 22-es járatokat indít, valamint meghatározott időszakokban a 20-as járatok az Egyetemváros végállomás érintésével közlekednek.

20-as járatok

Szombaton és vasárnap a Repülőtér/Bosch végállomásról 8:00-18:03 óra között, Miskolctapolca végállomásról pedig 8:38-18:14 óra között induló 20-as járatok az Egyetemváros érintésével közlekednek.

22-es járatok

Szombaton és vasárnap Ásványfesztivál felirattal az Egyetemváros és Búza tér között közlekednek a Centrum végállomás helyett. Az autóbuszok a Búza tér irányában a Centrum megállóhelyet nem érintik, az alábbi időpontokban indulnak:

Búza térről indul: 10:30, 11:30, 14:30, 15:30-kor

Egyetemváros végállomásról indul: 11:00, 12:00, 15:00, 16:00-kor

Megálló áthelyezés a 21-es és 101B-s autóbuszok útvonalán

Február 6-tól a Dayka-átkötéshez kapcsolódó beruházás miatt módosul a 21-es és 101B-s autóbuszok útvonala a Tiszai pályaudvar, illetve a Szondi György utca irányába, és ideiglenes megállóhely kerül kialakításra a Nagyváthy, a Teleki utca, valamint az Erzsébet tér megállóhelyen.

A Tiszai pályaudvar irányba közlekedő 21-es autóbusz nem érinti a Nagyváthy utca megállóhelyet, helyette az Avasalja utca megállóhely vehető igénybe. A Szondi György utca végállomás felé közlekedő 101B-s autóbusz sem érinti a Nagyváthy utca megállóhelyet, helyette Geró utca megállóhely vehető igénybe.

A Teleki utca megálló helyett a Petőfi utca 21. szám előtt ideiglenes kialakított megállóhelyen lehetséges az autóbuszokra történő fel-és leszállás.

A Tiszai pályaudvar felé közlekedő 21-es és a Szondi György utca irányába közlekedő 101B-s autóbusz nem érinti az Erzsébet tér megállóhelyet, helyette a Kálvin János utca – Papszer utca kereszteződés után a Herman Ottó Múzeum épületénél kialakított ideiglenes megállóhelyen állnak meg.

Menetrendi változások február 4-től (frissítve)

Február 4-től változik az 1VP jelzésű villamospótló, a 3A-s, a 4-es, 14-es, 31-es, 35R-es, 43-as, 44-es, 12G-s, és 35G-s autóbuszvonal menetrendjében néhány indulási időpont.

Új indulási időponttal bővülő menetrendek

  • A Tiszai pályaudvar végállomásról (ott mindkét megállóhelyet érintve) 04:40-kor és a Berzsenyi Dániel utca végállomásról 04:48-kor új 3A-s járat indul.
  • A 4-es autóbusz munkaszüneti menetrendje is új indulási időponttal bővül: a Búza tér végállomásról 16:15-kor és Görömböly végállomásról 16:40-kor indul új 4-es járat.
  • A Joyson műszakváltozásához igazodva a 43-as autóbusz munkanapi menetrendjébe a Búza térről 13:05-kor és 21:05-kor, valamint Déli Ipari Park (Joyson) végállomásról 14:20-kor és 22:10-kor új indulási időpontok kerülnek.

Módosuló indulási időpontok

  • Az 1VP jelzésű villamospótló autóbusz a Tiszai pályaudvar végállomásról 23:50 helyett 00:00-kor, Felső-Majláth végállomásról 00:25 helyett 00:35-kor indul minden nap.
  • A 14-es járat 23:45 helyett 23:55-kor indul Hejő-park végállomásról minden nap.
  • A 31-es járat munkanapokon a Tiszai pályaudvar végállomásról 23:50 helyett 00:00-kor, az Avas kilátó végállomásról 00:11 helyett 00:20-kor indul.
  • A 35R-es járat minden nap 23:50 helyett 00:00-kor indul Repülőtér/Bosch végállomásról.
  • A Déli Ipari Park (Joyson) végállomásról az Erzsébet királyné útja érintésével közlekedő 43-as járat és 22:12 helyett – 3 perccel később – 22:15-kor indul.
  • A munkanapi menetrend szerinti Búza tér végállomásról 17:21-kor és 17:35-kor induló, valamint a Déli Ipari Park (Joyson) végállomásról 18:15-kor és 18:20-kor induló 43-as járat megszűnik. A munkaszüneti napi menetrend szerinti Búza tér végállomásról 05:11-kor és 17:11-kor induló, valamint a Déli Ipari Park (Joyson) végállomásról 06:20-kor és 18:15-kor induló járat szintén megszűnik.
  • A 44-es autóbusz munkaszüneti menetrendi napokon az Auchan Dél (Pesti út) végállomásról 16:26-kor induló járata nem érinti Görömböly végállomást, hanem az eredeti útvonalán közlekedik a Centrum végállomásra.
  • A 12G-s autóbusz minden nap 00:10 helyett 00:20-kor indul a Repülőtér/Bosch végállomásról.
  • A 35G-s járat minden nap 00:14 helyett 00:25-kor indul az Avas kilátó végállomásról.

Frissítés ->

Február 4-től a 12G-s autóbusz munkaszüneti napi menetrend szerinti Szondi György utca végállomásról 05:25-kor induló járata megszűnik, valamint 6:55 helyett 6:25-kor indul 12G-s járat.
Február 6-tól a munkanapi menetrend szerint Szondi György utca végállomásról 5:15-kor induló 14G-s autóbuszjárat megszűnik.

Január 27-től elérhető a szemeszterbérlet

A szemeszterbérletet öt hónapra 22 300 Ft, ami 2450 Ft-tal kevesebb, mint az ugyanerre az időszakra szóló tanulóbérletet. A szemeszterre szóló bérletet csak a tanuló bérlet vásárlására jogosultak vehetik igénybe, kizárólag érvényes diákigazolvánnyal együtt jogosít utazásra. Érvényessége tavaszi félév esetén február 1-től július 5-ig, vagy őszi félév esetében szeptember 1-től a következő év február 5-ig tart.
A szemeszterbérlet január 27-től váltható a mobilappon, jegyautomatán és a pénztárakban.

Vonaljegyek érvényessége

2023. január 1-től emelkednek a viteldíjak az MVK járatain, emiatt a 2020. szeptember 1-től forgalomban lévő vonaljegyekkel 2023. április 30-ig lehet utazni, aki pedig addig nem használja fel vonaljegyét, az becserélheti értékkülönbözettel azt 2023. december 31-ig a jegy-és bérletpénztárakban, valamint az Ügyfélszolgálati irodában. Gyűjtőjegyek esetében értékkülönbözetes cserére csak a bontatlan tömbök esetén van lehetőség.

Miskolc közlekedési menetrendje Android rendszerre