Január 21-én 8:00-tól 14:00-ig villamospótlók közlekednek a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között

Január 21-én, vasárnap 8–14 óra között pályakarbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között, ezért a munkálatok ideje alatt ezen a szakaszon villamospótló autóbuszok közlekednek.

Az első pótlóbusz a Tiszai pályaudvarról 07:55-kor, az utolsó 13:55-kor indul.

A villamospótló autóbusz megállóhelyei:

– a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni, visszafelé a Tiszai pályaudvar leszállóhelyen áll meg;
– a Selyemrét és a Szent Anna tér között a villamosmegállókban áll meg;
– a Thököly utcánál a villamos-megállóhellyel párhuzamosan kialakított ideiglenes megállóhelyen áll meg;
a Balázs Győző tér és a Károly utca között a villamosmegállókban áll meg;
– az Újgyőri főtéren Felső-Majláth irányába a villamos-megállóhelyen áll meg, a Tiszai pályaudvar irányába pedig a 6-os autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni.

Január 10-ig közlekedik az Adventi Villamos

Az Adventi Villamos január 8-10-ig tanítási menetrend szerint közlekedik, menetrendje az alábbi:

Tanítási időszakban munkanapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.

2024. január 7-én, vasárnap a Régiség vásáron való kiállítása miatt az alábbiak szerint közlekedik:
Tiszai pályaudvar végállomásról: 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláth végállomásról: 16:53, 18:15, 19:37.

Új frissítés érkezett a Támogatói változathoz (34.24)

A Támogatói menetrend frissítése az alábbi újdonságokat tartalmazza:

– járatokhoz tartozó útvonalak térképes jelzése (menetrendi oldalról választható);
– új megállóválasztási megjelenítés (ismétlődő megállók elmaradásának javításával);
– egyedi menetrendek csak aktuális időpontig kerülnek kijelzésre;
– egyéb módosítások, javítások.

Útvonal jelzése:

Új megállóválasztás:

Közlekedés év végéig

December 24-én 16-óra körüli időpontig a villamosok szombati, az autóbuszok munkaszüneti nap szerint közlekednek, utána csökkentett menetrend lép érvénybe

December 25-26. között vasárnapi / ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a járatok.

December 27-29. között munkanapi (tanszüneti) menetrend lesz érvényben.

December 30-án szombati indulásokkal közlekednek a járatok.

December 31-én és január 1-jén vasárnapi / ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a járatok.

 

Közlekedés december 31-én

December 31-én, vasárnap a villamosok a vasárnapi, az autóbuszok pedig vasárnapi, illetve a szabad-és munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek, kivéve a 43-as és 53-as járatokat, melyek ezen a napon nem közlekednek. Éjszaka többletjáratok indulnak az 1-es villamosviszonylaton, valamint a 14G-s, a 36-os, a 900-as és a 935-ös autóbusz-viszonylaton. Szilveszter éjjel villamospótló buszok közlekednek 22 órától másnap hajnal 3 óráig a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között.

A Villanyrendőr megállóhelyen garantált csatlakozások biztosítottak a villamosjáratok / villamospótló autóbuszok és az észak–déli tengelyen közlekedő autóbuszjáratok között.

Az Adventi Villamos vasárnapi menetrend szerint, de rövidebb üzemidővel közlekedik, indulási időpontjai:

Tiszai pályaudvar végállomásról: 10:20, 11:45.
Felső-Majláth végállomásról: 11:00, 12:30.

Szilveszter éjjel villamospótló autóbuszok közlekednek:

December 31-én, vasárnap éjszaka rendezvény miatt változik a villamosközlekedés, 22:00-tól január elsején 03:00 óráig a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. Az első pótlóbusz a Tiszai pályaudvarról 21:55-kor, az utolsó 02:45-kor indul.

A villamospótló autóbusz megállóhelyei:

a Tiszai pályaudvaron az 1-es autóbuszok indulóhelyéről indul, illetve visszafelé közlekedve az autóbusz leszállóhelyen lehet igénybe venni,
a Selyemrét és a Centrum/Szinvapark között a villamosmegállóhelyeken,
a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Villanyrendőr autóbuszmegállóban áll meg (Felső-Majláth irányába a bank előtt a 14-es járat megállóhelyén, a Tiszai pályaudvar irányába a 14, 28, 34, 35, 36, 43 és 44-es autóbuszok fedett megállóhelyén).
a Városház tér megálló helyett a 11-es járat Szemere-kert megállóhelyén áll meg.
a Malomszög utcán Felső-Majláth irányába a villamos megállóhelyén, a Tiszai pályaudvar irányába a szökőkút mellett kialakított ideiglenes megállóhelyen áll meg.

Változások az autóbusz-közlekedésben szilveszterkor:

1VP jelzésű villamospótló autóbusz
A Tiszai pályaudvar végállomásról 23:10-től nem indul autóbusz, helyettük VP jelzéssel a Malomszög utcáig közlekednek villamospótlók, Felső-Majláth végállomásról 23:50-től 1-es villamos közlekedik a Malomszög utcáig.

1-es autóbusz
A Tiszai pályaudvar végállomásról 04:20-kor, valamint a Majális park végállomásról 22:55-kor nem indul 1-es autóbusz.

1G-s autóbusz
A Felső-Majláth végállomásról 06:58-kor induló autóbusz csak az Újgyőri főtér végállomásig közlekedik.
Az Újgyőri főtér végállomásról 11:15-kor, Felső-Majláthról pedig 23:50-kor a meghirdetett menetrenden felül járat indul.

3-as autóbusz
A Búza tér végállomásról 17:35 helyett 17:45-kor indul 3-as járat, és az autóbusz nem közlekedik tovább az Auchan Dél áruházhoz.
Az Auchan Dél áruház végállomásról 15:00-kor indul az utolsó 3-as autóbusz.
A Szirma végállomásról 16:57-kor és 20:52-kor induló járatok nem közlekednek tovább a Repülőtér / Bosch végállomásig.
A Repülőtér / Bosch végállomásról 18:25-kor és 22:25-kor induló autóbuszok csak a Búza tér végállomástól közlekednek menetrend szerint 18:35-kor, illetve 22:35-kor.

7-es autóbusz
Az Auchan Borsod áruház megállóhely érintésével közlekedő utolsó járatok a Búza tér végállomásról 16:20-kor, Felsőzsolcáról pedig 16:12-kor indulnak.

12G-s autóbusz
A Repülőtér / Bosch végállomásról 01:00-kor és 18:18-kor nem indul autóbusz, viszont 17:33-kor és 21:18-kor menetrenden felüli járat közlekedik.

14G-s autóbusz
A Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor nem indul autóbusz, azonban 02:15-kor többletjárat közlekedik.
A Repülőtér / Bosch végállomásról 00:30 helyett pedig 00:40-kor indul autóbusz.

21-es autóbusz
A Lidl áruház megállóhely érintésével közlekedő utolsó járatok a Tiszai pályaudvar végállomásról 15:40-kor, Berekalja végállomásról pedig 15:30-kor indulnak.

35G-s autóbusz
Az Avas kilátó végállomásról 19:03-kor nem indul autóbusz.

36-os autóbusz
Az Avas kilátó végállomásról 00:15-kor és 01:40-kor, a Repülőtér / Bosch végállomásról pedig 23:25-kor, 00:25-kor és 01:00-kor többletjárat indul.

43-as autóbusz
Ezen a napon nem közlekedik.
Az Auchan Dél áruház végállomásról 14:50-kor induló 43-as helyett 44-es autóbusz indul.

44-es autóbusz
A járatok nem közlekednek tovább Auchan Dél áruház végállomástól a Déli Ipari Park, Joyson végállomásig, a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról pedig nem indul autóbusz.
Az Auchan Dél áruház végállomásról 06:55-kor is indul 44-es járat (az alapmenetrend szerint a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról 06:52-kor induló 43-as járat helyett).
Az Auchan Dél áruház végállomásról 14:25-kor nem indul autóbusz, a 14:50-kor induló 43-as helyett 44-es autóbusz közlekedik.
A Búza tér végállomásról az utolsó 44-es járat 15:27-kor, az Auchan Dél áruház végállomásról 16:25-kor indul.

53-as autóbusz
Ezen a napon nem közlekedik.

900-as autóbusz
A Szondi György utca végállomásról 01:20-kor és 01:50-kor többletjárat indul szilveszter éjjel.

935-ös autóbusz
Az Avas kilátó végállomásról 00:55-kor többletjárat indul.

A jegy- és bérletpénztárak rövidebb nyitvatartással állnak december 31-én az utasok rendelkezésére.

Bérletpénztári információk

December 31-én 07:00-14:00 óra között a Búza téren, az Újgyőri főtéren, a Tiszai pályaudvaron és a Felső-Majláthon található jegy- és bérletpénztár áll az utasok rendelkezésére.
A Mobiljegy alkalmazás segítségével, valamint a jegy- és bérletautomaták használatával, a nap 24 órájában tudnak jegyet és bérletet vásárolni, a pénztárak nyitva tartásától függetlenül.

Információk december 25-26-ra vonatkozóan

December 25-én, hétfőn és 26-án, kedden a villamosok a vasárnapi, az autóbuszok pedig szabad-és munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek, kivéve a 44-es járatokat, melyek ezen a napon nem közlekednek.
Az 1-es, az 1G-s, a 43-as és az 53-as autóbuszok az ünnepnapokra érvényes menetrend szerint közlekednek. A 3-as, 7-es és 21-es járatok nem érintik az áruházakat.

A jegy-és bérletpénztárak rövidebb nyitva tartással állnak az utasok rendelkezésére.

Bérletpénztári információk

December 25-26.: 07:00-14:00 óra között a Búza téren, az Újgyőri főtéren és a Tiszai pályaudvaron található jegy-és bérletpénztár áll az utasok rendelkezésére.

A Mobiljegy alkalmazás segítségével, valamint a jegy-és bérletautomaták használatával, a nap 24 órájában tudnak jegyet és bérletet vásárolni, a pénztárak nyitva tartásától függetlenül.

Közlekedés december 24-én

December 24-én, vasárnap 16 óráig az autóbuszok a vasárnapi, illetve a szabad-és munkaszüneti napokon érvényes, a villamosok – a megszokottól eltérően – a szombati menetrend szerint közlekednek, 16 órától pedig egyedi menetrend lép életbe.

Az adventi villamos szombati menetrend szerint, de rövidebb üzemidővel közlekedik december 24-én, így a Tiszai pályaudvar végállomásról aznap 10:20-kor és 11:45-kor, Felső-Majláth végállomásról 11:00-kor és 12:32-kor indul.

Nagyjából 16 óráig közlekednek (és utána már nem) a 3A-s, 5-ös, 8-as, 9-es, 11-es, 14-es, 20-as, 21-es, 24-es, 28-as, 29-es, 30-as, 32-es, 34-es, 39-es, 43-as, 44-es, 53-as, 54-es, 240-es és 901-es járatok.
16 óra után is igénybe lehet venni az 1-es villamost és az éjszakai villamospótló járatokat, valamint az 1-es, 1G-s, 3-as, 4-es, 6-os, 7-es, 12G-s, 914-es, 14G-s, 15-ös, 16-os, 19-es, 35-ös, 35G-s, 900-as, 935-ös, 36-os és 68-as autóbuszokat egyedi menetrend szerint.

Az 1G viszonylat esetében a menetrenden felül plusz járatok indulnak, a 12G-s és a 914-es járat a Repülőtér/Bosch végállomásról, illetve a 35G-s autóbusz az Avas kilátótól december 24-én csak aznapra vonatkozóan új indulási időpontokban indul.
A 36-os járat az egyedi menetrend szerint délután a megszokottól sokkal sűrűbben közlekedik.

Járatok, amelyek nagyjából 16 óráig közlekednek december 24-én és utána már nem

3A-s autóbusz
Repülőtér / Bosch: az utolsó járat 15:55-kor indul.
Berzsenyi Dániel utca: az utolsó járat 16:22-kor indul.

5-ös autóbusz
Felső-Majláth: az utolsó járat 14:50-kor indul.
Lillafüred: az utolsó járat 15:10-kor indul.
A Lillafüred végállomásról 15:10-kor induló járat Felső-Majláth végállomásról 15:25-kor 1G-s járatban indul tovább – az Újgyőri főtér, a Vologda városrész, a Petőfi tér, a Búza tér és a Selyemrét érintésével – a Szondi György utca felé.
Az 5-ös viszonylat üzemidején kívül a 15-ös járatokkal lehet eljutni Lillafüredre.

8-as autóbusz
Repülőtér / Bosch: az utolsó járat 16:15-kor indul.
Hűtőház: az utolsó járat 16:35-kor indul.

9-es autóbusz
Újgyőri főtér: az utolsó járat 15:40-kor indul.
Tokaji Ferenc utca: az utolsó járat 16:00-kor indul.

11-es autóbusz
Búza tér: az utolsó járat 15:50-kor indul.
Bábonyibérc: az utolsó járat 16:10-kor indul.

14-es autóbusz
Repülőtér / Bosch: az utolsó járat 15:40-kor indul.
Hejőpark: az utolsó járat 16:10-kor indul.
A Repülőtér / Bosch végállomásról 15:40-kor induló 14-es járat a Villanyrendőr megállóhelyen kölcsönös csatlakozást biztosít a Tiszai pályaudvar és a Felső-Majláth felől érkező 1-es villamoshoz, valamint csatlakozást az Avas kilátó felé közlekedő 35-ös autóbuszhoz.
A 14-es viszonylat üzemidején kívül 914-es jelzéssel közlekednek járatok a Repülőtér / Bosch – Búza tér – Villanyrendőr – Hejőcsabai városrész – Hejőpark – Egyetemi kollégiumok – Miskolctapolca útvonalon. A 914-es járatok csak Miskolctapolca irányában érintik a Futó utca és a Farkas Antal utca megállóhelyet.

20-as autóbusz
Repülőtér / Bosch: az utolsó járat 15:25-kor indul.
Miskolctapolca: az utolsó járat 15:50-kor indul.
A 20-as viszonylat üzemidején kívül a 914-es járatokkal lehet eljutni az Egyetemvárosba és Miskolctapolcára.

21-es autóbusz
Tiszai pályaudvar: az utolsó járat 15:40-kor indul.
Berekalja: az utolsó járat 16:30-kor indul.
A magyarországi Lidl áruházak 2023. december 24-én zárva tartanak, ezért egyik járat sem érinti a Lidl áruház megállóhelyet.
A Berekalja végállomásról 15:30-kor és 16:30-kor induló járat a Tiszai pályaudvar végállomás után továbbközlekedik – az Üteg utca megállóhely érintésével – a Szondi György utca végállomásra.
A 21-es viszonylat üzemidején kívül az 1-es autóbuszjáratokkal lehet eljutni Berekaljára.

24-es autóbusz
Búza tér: a járatok a szabad és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak, kivéve a 14:25-kor induló járatot, mely nem közlekedik.
Középszer utca, szolgáltatóház: a járatok a szabad és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak, kivéve a 14:50-kor induló járatot, mely nem közlekedik.

28-as autóbusz
Búza tér: az utolsó járat 15:55-kor indul.
Tampere városrész: az utolsó járat 16:05-kor indul.

29-es autóbusz
Újgyőri főtér: az utolsó járat 15:15-kor indul.

30-as autóbusz
Tiszai pályaudvar: az utolsó járat 15:40-kor indul.
Avas kilátó: az utolsó járat 16:43-kor indul.
Az Avas kilátó végállomásról 15:43-kor és 16:43-kor induló járat a Tiszai pályaudvar végállomás után továbbközlekedik – az Üteg utca megállóhely érintésével – a Szondi György utca végállomásra. Felhívjuk figyelmüket, hogy az Avas kilátó végállomásról 13:43-kor induló járat viszont nem közlekedik tovább a Szondi György utca végállomásra.
Az Avas és a belváros között december 24-én, 16 óra után a 35-ös és a 36-os autóbuszokkal lehet utazni, a 35-ös járatok 15:40 után mindkét irányban érintik az Avas városközpont megállóhelyet is.

32-es autóbusz
Avas kilátó: az utolsó járat 15:30-kor indul.
Gömöri pályaudvar: az utolsó járat 16:05-kor indul.
Az Avas és a belváros között december 24-én, 16 óra után a 35-ös és a 36-os autóbuszokkal lehet utazni, a 35-ös járatok 15:40 után mindkét irányban érintik az Avas városközpont megállóhelyet is.

34-es autóbusz
Avas kilátó: az utolsó járat 15:00-kor indul.
Bodótető: az utolsó járat 15:27-kor indul.
Az Avas és a belváros között december 24-én, 16 óra után a 35-ös és a 36-os autóbuszokkal lehet utazni, a 35-ös járatok 15:40 után mindkét irányban érintik az Avas városközpont megállóhelyet is.

39-es autóbusz
Újgyőri főtér: az utolsó járat 15:45-kor indul.

43-as autóbusz
Búza tér: az utolsó járat 13:22-kor indul.
Joyson: az utolsó járat 14:22-kor indul.
Felhívjuk figyelmüket, hogy december 24-én a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról 14:47 helyett 14:22-kor indul 43-as autóbusz, mert 44-es járat már nem indul 14:22-kor.
December 24-én egyik 43-as járat sem érinti a Gábor Dénes utca és/vagy az Auchan Dél áruház megállóhelyet.

44-es autóbusz
Búza tér: az utolsó járat 11:27-kor indul.
Auchan Dél áruház: az utolsó járat 12:30-kor indul.
Felhívjuk figyelmüket, hogy december 24-én a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról 44-es helyett 43-as járat indul 14:22-kor, de ez a járat már nem érinti az Auchan Dél áruházat.

53-as autóbusz
Majális park: az utolsó járat 13:00-kor indul.
Joyson: az utolsó járat 14:15-kor indul.

54-es autóbusz
Felső-Majláth: az utolsó járat 07:00-kor indul.
Repülőtér / Bosch: az utolsó járat 06:25-kor indul.

240-es autóbusz
Repülőtér / Bosch: az utolsó járat 06:05-kor indul.
Mechatronikai Park, központ: az utolsó járat 06:10-kor indul.

Egyedi menetrend december 24-én 16 órától

1-es villamos
Tiszai pályaudvar: 16:10, 16:25, 16:40, 16:55, 17:10, 17:25, 17:40, 17:55, 18:10, 18:25, 18:40, 18:55, 19:10, 19:40, 20:10, 20:40, 21:10, 21:40, 22:10, 22:40, 23:1000:0000:40.
Felső-Majláth: 16:10, 16:25, 16:40, 16:55, 17:10, 17:25, 17:40, 17:55, 18:10, 18:25, 18:40, 18:55, 19:10, 19:25, 19:40, 19:55, 20:25, 20:55, 21:25, 21:55, 22:25, 22:55, 23:25, 23:5000:1000:3001:10.

Az aláhúzott járatokban villamospótló autóbusz közlekedik, 1VP jelzéssel.
16 óra után az 1-es villamosok a Villanyrendőr megállóhelyen kölcsönös csatlakozást biztosítanak a 14-es és a 36-os autóbuszjáratokhoz, a csatolt táblázat szerinti időpontokban.

1VP jelzésű villamospótló autóbusz
Tiszai pályaudvar: 23:10, 00:00, 00:40.
Felső-Majláth: 23:50, 00:10, 00:30, 01:10.
A Tiszai pályaudvar végállomásról 00:40-kor induló járat megvárja a Budapest felől menetrend szerint 00:26-kor érkező vonatot, abban az esetben is, ha az késik (a vonat késése esetén maximum 20 percet vár a villamospótló járat).

1-es autóbusz
Tiszai pályaudvar: 15:40, 16:4017:4018:4019:4020:4021:45*, 22:50*.
Majális park: 15:20, 16:20, 17:25, 18:25, 19:25, 20:25, 21:25, 22:25, 23:30.
Az aláhúzott járatok Berekalja végpont érintésével közlekednek.
A *-gal jelölt járatok a Szondi György utca végállomás érintésével közlekednek.

1G-s autóbusz
Szondi György utca: 16 óra után már nem közlekedik.
Felső-Majláth: 15:25, 16:05.
Újgyőri főtér: 11:15, 15:45, 16:00, 16:30, 17:00, 23:35.
A Felső-Majláth végállomásról 06:58-kor induló 1G-s járat helyett ezen a napon 07:00-kor 54-es járat indul, mely a Repülőtér / Bosch végállomásra közlekedik. (Az 54-es járat útvonala a Szeles utcáig azonos az 1G-s járatéval.)

3-as autóbusz
Búza tér: 16:35, 17:35, 18:35, 19:35, 20:35, 21:35, 22:35, 23:35.
Szirma: 16:57, 17:57, 18:57, 19:52, 20:52, 21:52, 22:52, 23:52.
Az utolsó olyan járat, mely továbbközlekedik az Auchan Dél áruházhoz, a Búza tér végállomásról 10:35-kor indul. Az Auchan Dél áruház végállomásról az utolsó 3-as járat 11:00-kor indul.
December 24-én késő délután és este nem közlekedik tovább 3-as járat a Repülőtér / Bosch végállomásig, és nem is indul onnan 3-as járat.

4-es autóbusz
A járatok a szabad-és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak 16 óra után is.

6-os autóbusz
A járatok a szabad-és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak.
A Pereces végállomásról 10:55-kor, 15:25-kor és 23:20-kor induló járat az Újgyőri főtér végállomásról 11:15-kor, 15:45-kor, illetve 23:35-kor 1G-s járatban indul tovább – a Vologda városrész, a Petőfi tér, a Búza tér és a Selyemrét érintésével – a Szondi György utca felé.

7-es autóbusz
Búza tér: 16:50, 17:50, 18:55, 20:00, 21:00, 22:00, 23:00, 23:50*.
Felsőzsolca: 16:12, 17:12, 18:12, 19:12, 20:17, 21:17, 22:17, 23:17, 00:07*.
*igény szerint közlekedő járat, melyet a +36 46 514-949-es telefonszámon lehet kérni a járat indulása előtt legkésőbb 30 perccel.
Az utolsó olyan járat, mely az Auchan Borsod áruház megállóhely érintésével közlekedik, a Búza tér végállomásról 12:50-kor, Felsőzsolca végpontról 12:42-kor indul.

12G-s autóbusz
Szondi György utca: a járatok a szabad és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak, kivéve a 07:10-kor és a 13:50-kor induló járatot, melyek nem közlekednek.
Repülőtér / Bosch: 13:33, 13:48, 13:53, 16:15, 16:43, 16:50, 17:00, 19:35, 19:55, 21:05, 00:10, 01:00.

900-as autóbusz
A Szondi György utca végállomásról indul 900-as járat 00:40-kor, amely a Tiszai pályaudvar végállomáson megvárja a Budapest felől menetrend szerint 00:26-kor érkező vonatot, abban az esetben is, ha az késik (a vonat késése esetén maximum 20 percet vár a járat).

914-es autóbusz-viszonylat
Repülőtér / Bosch: 16:05, 16:35, 17:05, 17:35, 18:05, 18:35, 19:05, 19:40, 20:40, 21:40, 22:40.
Miskolctapolca: 16:20, 16:50, 17:20, 17:50, 18:20, 18:50, 19:20, 19:50, 20:25, 21:25, 22:25, 23:25.
Hejőpark (Repülőtér / Bosch vá. felé): 16:30, 17:00, 17:30, 18:00, 18:30, 19:00, 19:30, 20:00, 20:35, 21:35, 22:35, 23:35.
A 914-es járatok a Villanyrendőr megállóhelyen kölcsönös csatlakozást biztosítanak a Tiszai pályaudvar és a Felső-Majláth felől érkező 1-es villamoshoz, valamint csatlakozást az Avas kilátó felé közlekedő 35-ös autóbuszhoz.

14G-s autóbusz
Szondi György utca: a járatok a szabad-és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak.
Repülőtér / Bosch: 00:30 az egyetlen indulási időpontja.

15-ös autóbusz
Felső-Majláth: 16:20, 17:30, 18:45, 20:15, 21:45, 23:15.
Ómassa: 15:35, 16:50, 18:00, 19:15, 20:45, 22:15, 23:40.
Mindegyik járat Lillafüred végállomás érintésével közlekedik.

A Felső-Majláth végállomásról induló járatok csatlakozásai:

  • a 16:20-kor induló járat csatlakozik a 16:13-kor érkező 1-es villamoshoz;
  • a 17:30-kor induló járat megvárja a 17:28-kor érkező 1-es villamost;
  • a 18:45-kor induló járat megvárja a 18:42-kor érkező 1-es villamost;
  • a 20:15-kor induló járat csatlakozik a 20:12-kor érkező 1-es villamoshoz és megvárja a kb. 20:14-kor érkező 1-es autóbuszt;
  • a 21:45-kor induló járat csatlakozik a 21:40-kor érkező 1-es villamoshoz;
  • a 23:15-kor induló járat csatlakozik a 23:10-kor érkező 1-es villamoshoz.

Az Ómassa végállomásról  induló járatok csatlakozásai:

  • a 15:35-kor induló járat Felső-Majláth végállomásról 16:05-kor 1G-s járatban indul tovább – az Újgyőri főtér, a Vologda városrész, a Petőfi tér, a Búza tér és a Selyemrét érintésével – a Szondi György utca felé;
  • a 16:50-kor induló járat csatlakozást ad a Felső-Majláthról 17:25-kor induló 1-es villamoshoz;
  • a 18:00-kor induló járatot megvárja a Majális park végállomásról 18:25-kor induló 1-es autóbusz;
  • a 23:40-kor induló járat Felső-Majláthról 00:10-kor 1VP jelzésű villamospótló járatban indul tovább – az Újgyőri főtér, a Villanyrendőr, a Centrum és a Selyemrét érintésével – a Tiszai pályaudvar felé.

16-os autóbusz
A járatok a szabad és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak.

19-es autóbusz-viszonylat
Újgyőri főtér: 16:05, 16:35, 17:05, 17:35, 18:05, 18:35, 19:05, 20:05, 21:05, 22:05, 22:50, 23:35.
Komlóstető: 16:17, 16:47, 17:17, 17:47, 18:17, 18:47, 19:17, 20:15, 21:15, 22:15, 23:00, 23:45.
A Komlóstető végállomásról 15:47-kor, 16:17-kor és 16:47-kor induló járat az Újgyőri főtér végállomásról 16:00-kor, 16:30-kor, illetve 17:00-kor 1G-s járatban indul tovább – a Vologda városrész, a Petőfi tér, a Búza tér és a Selyemrét érintésével – a Szondi György utca felé.

35-ös autóbusz
Avas kilátó: 15:13, 15:33, 16:00, 16:30, 17:00, 17:30, 18:00, 18:30, 19:00, 19:30, 20:30, 21:30.
Centrum: 15:05, 15:25, 15:45, 16:15, 16:45, 17:15, 17:45, 18:15, 18:45, 19:15, 19:45, 20:45, 21:45.
Az Avas és a belváros között december 24-én, 16 óra után a 35-ös és a 36-os autóbuszokkal lehet utazni.
A 15:40 után induló járatok mindkét irányban az Avas városközpont megállóhely érintésével közlekednek.
A Centrumtól 15:40 után induló 35-ös járatok a Villanyrendőr megállóhelyen csatlakozást biztosítanak a Tiszai pályaudvar és a Felső-Majláth felől érkező 1-es villamoshoz, valamint a Repülőtér / Bosch felől érkező 914-es autóbuszhoz.

35G-s autóbusz
Szondi György utca: a járatok a szabad és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak.
Avas kilátó: 14:38, 15:03, 16:08, 16:28, 22:13.

935-ös autóbusz
Szondi György utca: 16 óra után nem indul járat.
Avas kilátó: a 23:50-kor induló járat nem közlekedik, csak ezen a napon viszont 20:05-kor indul járat, amely érinti a Tiszai pályaudvar végállomást.
A 935-ös járat a Villanyrendőr megállóhelyen kölcsönös csatlakozást biztosít a Tiszai pályaudvar és a Felső-Majláth felől érkező 1-es villamoshoz. Az Avas kilátó végállomásról 20:05-kor induló járatról át lehet szállni a Repülőtér / Bosch végállomás felé közlekedő 914-es autóbuszra is.

36-os autóbusz
Avas kilátó: 15:45, 16:15, 16:45, 17:15, 17:45, 18:15, 18:45, 19:15, 19:45, 20:05*, 21:05, 22:05, 23:05, 23:55, 00:35.
Repülőtér / Bosch: 15:55, 16:25, 16:55, 17:25, 17:55, 18:25, 18:55, 19:25, 20:10, 21:10, 22:10, 23:10, 00:00.
A *-gal jelölt járatban 935-ös jelzésű autóbusz közlekedik, mely a Petőfi tér megállóhelyig a 36-os járatok útvonalán, onnantól pedig az 1G-s járatok útvonalán, de a Tiszai pályaudvar érintésével, a Szondi György utca végállomásra közlekedik.
Az Avas és a belváros között december 24-én, 16 óra után a 35-ös és a 36-os autóbuszokkal lehet utazni, a 35-ös járatok 15:40 után mindkét irányban érintik az Avas városközpont megállóhelyet is.
16 óra után a 36-os járatok a Villanyrendőr megállóhelyen kölcsönös csatlakozást biztosítanak a Tiszai pályaudvar és a Felső-Majláth felől érkező 1-es villamoshoz.

68-as autóbusz
A járatok a szabad és munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak.
A Bükkszentlászló végállomásról 23:25-kor induló járat az Újgyőri főtér végállomásról 23:40-kor továbbközlekedik – a Vologda városrész és a Petőfi tér érintésével – a Búza tér végállomásra.

Samsung Galaxy A54 5G nyerhető az adventi villamossal

Az MVK Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. közös játékában, amely december 8-án 08:00 órától december 18-án 24:00 óráig tart, a feladat készíteni egy képet az idei Adventi Villamosról és feltölteni az MVK facebook oldalára a nyereményjáték poszt alá. A fotó mellé azt is le kell írni, hogy a Telekom a https://helloszulo.hu/ weboldalon melyik négy témakörben ad hasznos információkat a szülőknek. Fontos: mindenki csak saját képpel regisztrálhat, valamint a feltöltött fénykép nem tartalmazhatja más személy
képmását! A  Samsung Galaxy A54 5G típusú okostelefon sorsolása  2023. december 19-én lesz, a nyertesnek a közzétételtől számított 2 napon belül kell megküldenie az elérhetőségeit az alábbi linken meghirdetett e-mail címre.

További információ, játékszabályzat és adatkezelés itt elérhető.

Miskolc közlekedési menetrendje Android rendszerre