Címke: Közlekedési információk

Szombaton a belvárosi járatok többsége eltérő útvonalon közlekedik

Október 17-én, szombaton katonai felvonulást tartanak a belvárosban. A rendezvény miatt napközben villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között, valamint a térségben közlekedő autóbuszok terelt útvonalon és megállóhely-módosítással közlekednek.

Villamosközlekedés:

Október 17-én (szombaton) 09:30-tól 18:00-ig a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között VP jelzésű villamospótló autóbuszok közlekednek. A fenti időszakban az 1-es számjelzésű villamosvonal közlekedése a Malomszög utca villamos-megállóhely és Felső-Majláth végállomás közötti területre korlátozódik.

Autóbusz-közlekedés:

Október 17-én (szombaton) 10:45 – 14:30 között ideiglenes terelőútvonalon közlekednek a 11-es, 14-es, 28-as, 34-es, 35-ös, 36-os, 44-es és az AU1 járatok és a megállóhelyeik az alábbiak szerint módosulnak:

11-es autóbuszvonal:

Bábonyibérc irányában nem érinti a Kazinczy Ferenc utca, Szemere-kert megállóhelyet. A végállomásról a járatok az 1-es autóbuszok Szeles utca, Petőfi tér megállóhelyén áll meg, majd a Dózsa György utca megállóhelyen lehet igénybe venni, ahonnan a megállóhelyei és útvonala változatlanok.
Búza tér irányában nem érinti a Szemere-kert, Kazinczy Ferenc utca megállóhelyet, helyette a Szent László utca megállóhely után a Dózsa György utca 1-es autóbuszok megállóhelyén vehető igénybe, majd a Petőfi tértől a megállóhelyei és útvonala változatlanok.

14-es autóbuszvonal:

Hejőpark irányában nem érintik Hősök tere, Villanyrendőr megállóhelyet. A Szeles utca megállóhely után a Petőfi tér 12-es autóbusz-megállóhelyén állnak, utána Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca 20-as autóbusz megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok;
a Repülőtér / Bosch irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A Népkert után a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

28-as autóbuszvonal, 44-es autóbuszvonal:

Tampere városrész, illetve az Auchan Dél áruház felé közlekedő járatok a Centrum autóbusz-megállóhely (a BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca 20-as autóbuszok megállóhelyén lehet igénybe venni. Majd a Népkert megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
a Búza tér irányába illetve az Auchan Dél áruháztól közlekedő autóbuszokat a terelés nem érinti.

34-es autóbuszvonal:

Bodótető irányában nem érintik a Kazinczy Ferenc utca, Szemere-kert, Dayka Gábor utca megállóhelyet.A Centrum megállóhely után az 1-es autóbuszok Petőfi tér és Dózsa György utca megállóhelyén állnak meg. A Vologda városrész megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
az Avas kilátó irányába a Dózsa György utca megállóhely után a Petőfi tér 12-es autóbuszok megállóhelyén állnak meg, majd a Centrum autóbusz-megállóhely (a BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca 20-as autóbuszok megállóhelyén lehet igénybe venni (nem érintik a Hősök tere és Villanyrendőr megállóhelyet). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

35-ös autóbuszvonal:

az Avas kilátó irányába a Centrum végállomást követően nem érintik Hősök tere, Villanyrendőr megállóhelyet, helyette a Hejőcsaba irányú Centrum autóbusz-megállóhely (a BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca 20-as autóbusz megállóhelyén állnak meg. A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
a Centrum irányába közlekedő autóbuszokat a terelés nem érinti.

36-os autóbuszvonal:

Avas kilátó irányában nem érintik a Hősök tere, Villanyrendőr megállóhelyet. Az Álmos utca megállóhely után a Petőfi tér 12-es autóbusz-megállóhelyén állnak, majd a Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca 20-as autóbusz megállóhelyen állnak meg. Ezt követően a Népkert megállóhelyen, onnan az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
Repülőtér/ Bosch irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyeket, vagyis a Népkert után Vörösmarty Mihály utca, Centrum, Szeles utca megállóhely (a 26-os főúton) következik, onnantól a megállóhelyei és útvonala változatlanok.

AU1 autóbuszvonal:

csak az Auchan Borsod áruház irányába közlekednek terelt útvonalon, emiatt nem érintik a Villanyrendőr és a Szemere utca megállóhelyet. A Centrum végállomás után a Szentpáli utcán, a Horváth Lajos utcán, az Ady Endre utcán és a Király utcán haladva érik el a turbókörforgalmat, majd a Vörösmarty városrész megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok. (Megállnak a Szinvapark megállóhelyen is.)

Október 17-én, szombaton villamospótló közlekedik a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca

Október 17-én, szombaton rendezvény miatt 09:30-tól 18:00-ig a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. A fenti időszakban az 1-es számjelzésű villamosvonal közlekedése a Malomszög utca villamos-megállóhely és Felső-Majláth végállomás közötti területre korlátozódik.

Az első pótlóbusz a Tiszai pályaudvar végállomásról 09:40-kor, a Malomszög utca megállóhelyről 09:34-kor indul.

Az utolsó pótlóbusz a Tiszai pályaudvar végállomásról 17:40-kor, a Malomszög utca megállóhelyről 17:43-kor indul.

A vágányzár előtti utolsó, teljes vonalon közlekedő villamos a Tiszai pályaudvar végállomásról 09:30-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 09:20-kor indul.

A vágányzár utáni első, teljes vonalon közlekedő villamos a Tiszai pályaudvar végállomásról 17:30-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 17:55-kor indul.

A villamospótló autóbuszok megállóhelyei:

  • a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni, Diósgyőr felől érkezve pedig a leszállóhelyen lehet leszállni;
  • a Selyemrét és a Szinvapark / Centrum között a villamosmegállókban áll meg;
  • a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Szemere utca autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
  • a Városház tér villamosmegálló helyett az Erzsébet tér autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
  • a Malomszög utcán a szökőkút melletti autóbusz-megállóhelyen áll meg.

Szeptember elsejétől, a tanítási időszak kezdetétől, jelentős változások történnek a menetrendben

Az iskolai tanévkezdéshez igazodva, 2026. szeptember 1-től tanítási időszaki menetrendre vált az MVK, ennek megfelelően:

  • ismét közlekednek a 2-es villamosjáratok;
  • ismét közlekednek a 12-es és a 20A-s autóbuszjáratok, ezzel összefüggésben munkanapokon napközben nem közlekednek 20-as autóbuszjáratok;
  • a jelölt 16-os autóbuszjáratok a Diósgyőri Kórház érintésével közlekednek;
  • az Avas kilátó végállomásról 12:00 és 16:30 között induló 35-ös autóbuszjáratok megállnak a Fényi Gyula tér megállóhelyen is.

Főbb változások a korábbi tanítási időszaki menetrendhez képest:

Változás Szirma, Görömböly, Hejőcsaba és az Auchan Dél, illetve a Déli Ipari Park megközelítésében
  • Új körjáratok: a belváros, a Tiszai pályaudvar, Martinkertváros, Szirma és Hejőcsaba között új körjáratok indulnak, igazodva a műszakváltásokhoz és a vonatok menetrendjéhez:
    • 3-as busz: változatlan útvonalon jár a Búza tér és Szirma végállomás között (megszűnnek a Repülőtér/Bosch végállomásról induló, illetve addig közlekedő járatok).
    • A 43-as busz: a Búza térről (a 3-as autóbusszal azonos indulóhelyről) a Tiszai pályaudvaron és Martinkertvároson keresztül érik el Szirmát, majd közlekednek tovább. A teljes útvonala: Búza tér → Tiszai pu. → Martinkertváros → Szirma → Joyson → Auchan Dél → Hejőcsaba → Csabai kapu → Búza tér (egyes reggeli járatok Görömbölyön a Lavotta utcát is érintik).
    • a 44-es busz: ellenkező irányban járja be azt az útvonalat, amint a 43-as autóbusz, tehát: Búza tér → Csabai kapu → Hejőcsaba → Auchan Dél → Joyson → Szirma → Martinkertváros → Tiszai pu. → Búza tér. A Búza térről indulva először a városon át közlekedik, és csak ezt követően ér Szirmára, ahonnan visszatér a Búza térre.
  • Görömböly elérésével kapcsolatban:
    • 4-es busz: indulási időpontjai a jobb csatlakozások érdekében módosulnak.
    • 43-as busz: egyes reggeli járatok Görömbölyön a Lavotta utcát is érintik
  • A körjáratok mellett a Déli Ipari Park (Joyson) irányába való könnyebb eljutás érdekében:
    • 33-as új járat: közvetlen kapcsolat az Avas kilátó – Auchan Dél – Déli Ipari Park (Joyson) között a 6 és 18 órai műszakváltások idején.
    • 44A sűrítő betétjárat: csúcsidőszakokban a Búza tér és a Joyson között jár.
    • 45-ös busz útvonal-módosítás: a Joysont gyorsabban, Szirma kihagyásával éri el, az új külső végállomása az Auchan Dél helyett a Gábor Dénes utca. Az útvonal-módosítás miatt a Déli Ipari Park (Joyson) megállóhelyen a Gábor Dénes utca irányába az 53-as autóbusz indulóhelyén lehet rá felszállni, a Búza tér irányába pedig a leszállóhelyen lehet igénybe venni.
  • 903-as új, éjszakai igényvezérelt járat: hajnalban és késő este a vonatokhoz csatlakozva jár a Búza tér – Tiszai pu. – Martinkertváros – Szirma – Görömböly útvonalon.
Megállóhelyi változások a Tiszai pályaudvaron
  • Martinkertváros és Szirma felé (3, 23, 43, 903): az indulási hely a körforgalom utáni Volán-megállóba kerül át (a 23-as járatok a leszállóhelyen is megállnak).
  • A Búza tér felé (3, 23, 44, 903): a járatok a leszállóhelyen, valamint az 1-es busz felszállóhelyén állnak meg.
Változások a Déli Ipari Park (Joyson) megállóhelyen
  • a 43-as és 44-es körjáratok megállnak a leszálló- és a felszállóhelyen is,
  • a 45-ös busz: a Gábor Dénes utca irányába az 53-as autóbusz indulóhelyén, a Búza tér irányába pedig a leszállóhelyen lehet igénybe venni.
Menetrendi és útvonal-változások a 23-as és 24-es vonalakon 
  • 23-as busz: könnyebben megjegyezhető menetrend szerint jár; egész nap csatlakozik a Szentpéteri kapu felől/felé az InterCity-vonatokhoz, és tanszünetben napközben is 30 percenként indul.
  • 24-es busz: az útvonala módosul, a Szigligeti tér helyett a Szemere utca és a Népkert érintésével közlekedik. Üzemideje hétvégén kibővül a 6 és 18 órás műszakváltások kiszolgálására.
  • Közös szakasz: a Repülőtér / Bosch és a Szinvapark között a két járat menetrendje összehangolásra került.
Közvetlen eljutási lehetőségek az Egyetemvárosba

A már megszokott, az Egyetemvárosig közlekedő 12-es, illetve az Egyetemvárost időszakonként érintő 20-as autóbusz mellett az alábbi eljutási lehetőségek állnak az utasok rendelkezésére:

  • 122-es gyorsjárat (a reggeli időszakban): a Búza tér – Centrum – Egyetemváros útvonalon indul, a Vörösmarty utca és az Egyetemi kollégiumok között megállás nélkül halad. Egy 122-es járat a Tiszai pályaudvarról fog indulni.
  • 120-as gyorsjárat (vasárnap délután és kora este): a Tiszai pályaudvar – Egyetemváros között közlekedik az érkező InterCitykhez hangolva (késés esetén legfeljebb 15 percet vár). Csak a Tapolcai elágazásnál és a Szentgyörgy útnál áll meg.
  • 14E járat (reggel): egy reggeli 14-es járat a Hejőparktól továbbközlekedik az Egyetemvárosig a 8 órai kezdésre.
  • 20B járat: szeptembertől az órakezdésekhez és -befejezésekhez igazodva az Egyetemvárost is érinti, megkönnyítve az Avas és az Egyetem közötti utazásokat.
  • 29-es és 39-es buszok: több járat tér be az Egyetemvárosba.
A Mechatronikai ipari park jobb elérhetősége 
  • 18-as új járat: Tiszai pu. – Zsigmondy Vilmos utca – Mechatronikai Park – Repülőtér / Bosch útvonalon indul a reggel 6 és délután 18 órai műszakokhoz és a vonatokhoz csatlakozva.
  • 88-as busz (a 240-es járat átnevezésre kerül 2026.09.01-től): a Repülőtér / Bosch és a Mechatronikai Park között az indulások száma bővül; egyes hétvégi járatok igényvezéreltté válnak.
Változik Lyukóbánya kiszolgálása 

A 16-os busz szeptember 1-től a Bányaüzemig jár. A korábbi Lyukóbánya végállomás kizárólag helyközi járattal érhető el.

Változik a 31G és 35G garázsmeneti járatok útvonala

Szeptember 1-től a 31G garázsmeneti járat fog a Szondi György utca és az Avas kilátó között közlekedni a Szondi György utca, Üteg utca, Selyemrét, Vízügyi igazgatóság, Lévay József utca, Petneházy utca, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Szabadságharc utca, Ifjúság útja, Mednyánszky utca, Hajós Alfréd utca, Leszih Andor utca, Avas kilátó megállóhelyek érintésével.

A 35G garázsmeneti járat a Szondi György utca és az Avas kilátó között közlekedik majd szintén, az útvonala a Lévay József utca és az Ifjúság útja között tér el a 31G járatétól. A Szondi György utcától a Lévay József utcáig tehát megegyeznek a megállóhelyei a 35G járatéval, ezután a Szigligeti tér, Derkovits utca megállóhelyeken áll meg, majd az Ifjúság útjától az Avas kilátóig a megállóhelyei megint azonosak.

Fontos változás az egyvonalas bérleteknél

Megszűnik a viszonylatpárok rendszere, így a 2026. szeptember 1. után kiadott egyvonalas bérletek kizárólag a megjelölt, egyetlen vonal teljes hosszán érvényesek. A szeptember 1-je előtt megváltott egyvonalas bérletek az érvényességi idejük végéig változatlanul használhatók a rajtuk feltüntetett vonalon vagy viszonylatpáron. A vonalszám változással érintett 240-es viszonylatra kiadott egyvonalas bérlettel a tulajdonosa a 88-asra „átkeresztelt” viszonylaton utazhat.

Szeptembertől már online is megrendelhetők az MVK Zrt. igényvezérelt járatai

Az MVK Zrt. újabb lépést tesz a modern és utasbarát közösségi közlekedés felé. 2026. szeptember 1–től elindul az utrakesz.mvkzrt.hu online felület, amelynek köszönhetően az igényvezérelt járatok megrendelése az eddigi telefonos megrendelés mellett mostantól teljesen online, gyorsan és egyszerűen is intézhetővé válik. Az új digitális szolgáltatás célja, hogy az utasok a nap 24 órájában, bárhonnan, néhány kattintással lefoglalhassák utazásaikat a tervezett járatokra. Fontos tudnivaló, hogy a telefonos (+36 46 514 949) megrendeléshez hasonlóan az online foglalásokat is legkésőbb a járat végállomási indulása előtt fél órával (30 perccel) szükséges leadni a felületen.

Október 4-én 7:00-tól 15:00-ig villamospótlók közlekednek a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között

A Régiségvásár miatt október 4-én, vasárnap 7:00-15:00 óra között villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között.

A villamospótló autóbusz megállóhelyei:

  • a Tiszai pályaudvaron az 1-es  járatok megállójából indul;
  • a Selyemréttől a Centrum/Szinvapark megállóhelyig a villamosmegállókban áll meg;
  • a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Villanyrendőr autóbusz-megállóban áll meg (Felső-Majláth irányába a bank előtti megállóhelyen, a Tiszai pályaudvar irányába a Tapolcai elágazás irányú megállóhelyen);
  • a Városház tér villamosmegálló helyett a 11-es járat Szemere-kerti megállóhelyén áll meg;
  • a Malomszög utcán Felső-Majláth irányába a villamos megállóhelyén, a Tiszai pályaudvar irányába a szökőkút mellett kialakított ideiglenes megállóhelyen áll meg.

Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára

Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek. Emellett az MVK Zrt. a 20A-s vonalon többletjáratokat is indít az eseményre.

A Tanulmányi épületek megállóhelyet és az Egyetemváros végállomás érintő járatok indulási időpontjai:

A 20-as viszonylaton:

a Repülőtér / Bosch végállomásról 17:40, 18:00, 18:20, 18:40, 19:00, 19:25, 19:50, 20:25, 20:55, 21:25.

a Miskolctapolca végállomásról 19:55, 20:20, 20:50, 21:10, 21:30.

A 29-es (29A-s) viszonylaton:

Újgyőri főtér végállomásról indul: 16:15, 16:45, 17:15, 17:45, 18:15, 18:45, x19:15, x19:45, x20:15, x21:15, x22:15, x23:15.

A jelölt járatok „29A” jelzéssel csak az Avas kilátó végállomásig közlekednek.

A 39-es viszonylaton:

Újgyőri főtér végállomásról indul: 16:30, 17:00, 17:30, 18:00, 18:30, 19:00.

Avas kilátó végállomásról indul: 19:45, 20:15, 20:45, 21:45, 22:45.

Többletjáratok indulási időpontjai a 20A-s viszonylaton (a Tanulmányi épületek és az Egyetemváros végállomás érintésével):

a Búza tér végállomásról: 19:20, 20:20, 21:25.

Miskolctapolca végállomásról: 20:05, 21:00, 21:50.

Több járat érinti a Déli Ipari Park, Joyson megállóhelyeket szombaton

Szeptember 19-én (szombaton) rendezvény miatt az alapmenetrenden felül, az alábbi 43-as és 44-es járatok is a Déli Ipari Park, Joyson megállóhelyek (le- és felszállóhelyek) érintésével közlekednek.

43-as autóbusz:

Búza tér végállomásról indul: 09:15, 10:15, 11:15, 12:15, 14:15, 15:15, 16:15.

44-es autóbusz:

Búza tér végállomásról indul: 09:05, 10:05, 11:05, 12:05, 14:05, 15:05, 16:05.

Extra ZOO járatok indulnak az Állatkertek Éjszakáján

Augusztus 28-án, pénteken az Állatkertek Éjszakája programhoz igazodva az MVK Zrt. alapmenetrenden felüli, extra ZOO járatokat indít a Miskolci Állatkertbe.
Az extra járatok automatikusan indulnak a megadott időpontokban, nem szükséges az utasoknak külön megrendelni azokat.
Az egyébként megrendelés alapján a Felső-Majláthról 18:55-kor, és a Miskolci Állatkert végállomásról 19:05-kor induló járatok is ezen a napon előzetes kérés nélkül indulnak.
A járatokat kizárólag érvényes menetjeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni.
Az alapmenetrenden felüli (extra) ZOO járatok indulási időpontjai:
Felső-Majláth végállomásról indul: 18:00, 20:00, 21:00, 22:00, 23:00
Miskolci Állatkert végállomásról indul: 18:10, 20:10, 21:10, 22:10, 23:10

Kevesebb 21G, több 1A villamos indul augusztus 27-én, csütörtökön

Augusztus 27-én, csütörtökön az Újgyőri főtérről 13:25-kor és 16:35-kor induló 21G-s járat nem közlekedik.

Ezen a napon 20:00 órakor kezdődik a Hapoel Tel Aviv FC – Atalanta BC férfi UEFA Konferencia Liga selejtező labdarúgó-mérkőzés a DVTK Stadionban.
A mérkőzésre rásegítő (1AV jelzésű) villamosok indulnak a Tiszai pályaudvar végállomásról 18:55-kor és 19:05-kor. A találkozót követően a szurkolói létszámtól függően, igény szerint indulnak majd a menetrenden felül biztosított villamosjáratok a Tiszai pályaudvar irányába.

Augusztus 20-22. közötti közlekedés

Augusztus 20-án, csütörtökön (az ünnepnapon) a járatok vasárnapi menetrend szerint közlekednek, az alábbi kivételekkel:

  • az 1-es, az 1G-s, a 12G-s, a 43-as és az 53-as járatok az ünnepnapokra érvényes menetrend szerint közlekednek;
  • a 44-es, az Auchan 1-es és Auchan 2-es járatok ezen a napon nem közlekednek;
  • a menetrendkönyvben aláhúzással jelölt 3-as, 7-es és 21-es járatok nem érintik az Auchan, illetve a Lidl áruházat.

Augusztus 21-én (áthelyezett szabadnap) a járatok szombati menetend szerint közlekednek

Rásegítő 20B járatok közlekednek Miskolctapolcára

A Barlangfürdő újranyitásához kapcsolódva, a megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében 2026. augusztus 20–23. között rásegítő járatok közlekednek a 20B-s autóbuszvonalon az alábbi időpontokban:

  • a Búza tér végállomásról: 13:45, 14:45, 15:45, 16:45, 17:40, 18:40;
  • Miskolctapolca végállomásról: 14:10, 15:10, 16:10, 17:10,18:05,19:05.

A rásegítő járatot érvényes utazási okmánnyal lehet igénybe venni.

Rásegítő járatok a „Legendák a levegőben” elnevezésű rendezvényre

2026. augusztus 20-án, 21-én és 22-én a „Legendák a levegőben” elnevezésű rendezvényre rásegítő járat közlekedik a Repülőtér/Bosch végállomás és a rendezvényhelyszín között az alábbi időpontokban:

  • a Repülőtér/Bosch végállomásról (a 8-as járat indulóhelyéről): 09:50, 10:50, 11:50, 12:50, 13:50, 14:50, 15:50, 16:50, 17:50.
  • a rendezvény helyszínéről: 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00, 18:00.

A rásegítő járatot érvényes utazási okmánnyal lehet igénybe venni.

Forgalmi változások a Hősök tere környékén augusztus 20. és 21. este

A „Tündöklő fényjáték” rendezvény miatt 2026. augusztus 20-án és 21-én, mindkét este 19:30 és másnap 00:30 között lezárják a Kazinczy Ferenc utca egy szakaszát és a Kelemen Didák utcát. Emiatt az érintett buszjáratok (11, 14, 14G, 28, 34, 35, 36, 43, 900, 914) terelőútvonalon járnak.

Megállóhely-változások:

  • a Villanyrendőr helyett:
    • a Népkert felé tartó járatok a Centrum (a 20-as busz megállója) vagy a Szemere utca (a 21-es busz megállója) megállókban állnak meg.
    • A megszokott villanyrendőri átszállási kapcsolatok a Centrum megállónál valósulnak meg.
  • A Népkert felől érkező járatoknál:
    • kimarad a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megálló. Helyettük a járatokra a Szemere utca vagy a Centrum megállókban lehet felszállni.
  • 11-es busz (a Búza tér felé):
    • nem érinti a Szemere-kert és a Kazinczy Ferenc utca megállókat, helyettük a Dózsa György utca és a Petőfi tér (1-es busz megállói) érintésével közlekedik.

 

Villamospótló buszok közlekednek Miskolcon augusztus 22-én este a teljes villamosvonalon

2026. augusztus 22-én (szombaton) futóverseny miatt esti vágányzár lesz a teljes villamosvonalon. A villamosok helyett 1VP jelzéssel villamospótló buszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között.

Figyelem! A pótlóbuszok nem mindenhol a megszokott helyen állnak meg!

Villamosok helyett az alábbi időpontokban indulnak az 1VP pótlóbuszok:

  • Tiszai pályaudvarról: 20:27, 20:42, 20:57, 21:12, 21:27, 21:42, 21:57, 22:12, 22:27, 22:42;
  • Felső-Majláthról: 21:10, 21:25, 21:40, 21:55, 22:10, 22:25, 22:40, 22:55, 23:10, 23:30.

Különösen fontos változások a belvárosban:

  • Villanyrendőr: a villamosmegálló kimarad, helyette
    • Felső-Majláth felé: a Szemere-kert buszmegállóban (34-es busz megállója),
    • a Tiszai pályaudvar felé: a Szemere utca buszmegállóban (21-es busz megállója) állnak meg a villamospótló járatok.
  • Városház tér: a villamosmegálló kimarad, helyette
    • Felső-Majláth felé: a Szemere-kert buszmegállóban (34-es busz megállója),
    • a Tiszai pályaudvar felé: az Erzsébet tér buszmegállóban (21-es busz megállója) lehet igénybe venni a villamospótló buszokat.
  • Bölcs utca: a villamosmegálló kimarad, helyette az Alsó-Majláth buszmegállót (1-es busz) használhatják utasaink.

Az 1VP pótlóbuszok megállóhelyeinek listája:

  • Tiszai pályaudvar: indulás az 1-es busz felszállóhelyéről, érkezés a buszok leszállóhelyére;
  • Selyemrét – Szinvapark / Centrum: a megszokott villamosmegállók;
  • Villanyrendőr: Felső-Majláth irányába a Szemere-kert autóbusz-megállóhely (34-es járatok megállóhelye), a Tiszai pályaudvar irányába a Szemere utca megállóhely (21-es járatok megállóhelye);
  • Városház tér: Felső-Majláth irányába a Szemere-kert autóbusz-megállóhely (34-es járatok megállóhelye), a Tiszai pályaudvar irányába az Erzsébet tér megállóhely (21-es járatok megállóhelye);
  • Malomszög utca: Felső-Majláth felé a villamosmegállóval párhuzamosan kialakított pótlóbusz-megállóhely; a Tiszai pályaudvar felé a szökőkút mellett a 901-es busz megállóhelye;
  • Szent Anna tér: Felső-Majláth felé a villamosmegállóval párhuzamosan kialakított pótlóbusz-megállóhely; a Tiszai pályaudvar felé a 39-es busz megállóhelye;
  • Thököly utca, Balázs Győző tér, Gyula utca, Károly utca: a villamosmegállókkal párhuzamosan kialakított pótlóbusz-megállóhely;
  • Újgyőri főtér, Újgyőri piac: az 1-es busz megállóhelye;
  • DVTK Stadion, LÁEV, Zenta utca: a villamosmegállókkal párhuzamosan, az út mellett kialakított pótlóbusz-megállóhely;
  • Diósgyőri Gimnázium: Felső-Majláth felé a villamosmegállóval párhuzamosan kialakított pótlóbusz-megálló; a Tiszai pályaudvar felé az 1-es busz megállóhelye;
  • Bulgárföld, Diósgyőr városközpont, Alsó-Majláth: az 1-es busz megállóhelyén;
  • Felső-Majláth végállomás: érkezés az 54-es busz leszállóhelyére, indulás az 54-es busz felszállóhelyéről.